A sötét égboltot már világosra festette a felkelő nap fénye. Lassan már az egész ég világoskék színben pompázott. A távoli tájat már vörösre színezte a felkelő nap fénye, hogy ezzel is jelezze egy új nap közeledtét. Egy új nap tele van új lehetőségekkel.

A vörös fénysugarak a karjaimban szuszogó lány sápadt arcába is új színt vitt. Vörös tincseivel a szél játszott. Ebben az idilli képben még ártatlanabbnak, s elveszettebbnek tűnt. A Nap egyre magasabbra ért az égen, így mutatva nekünk az utat, egészen Konoháig. Nem sokkal napkelte után megpillanthattuk hőn szeretett otthonunk, mely remélhetőleg hamarosan a lány otthona is lesz. A falunk látványa új erőt adott, s már egészen gyors tempót diktálva haladtunk. De ahogy így közeledtünk, rájöttem, hogy még mindig fogalmam sincsen, hogy mit kéne mondanom a lány kapcsán a Hokagének.  Aggodalmaskodó gondolataim miatt észre se vettem, hogy egyre jobban lassítok. Velem ellentétben a többieknek viszont feltűnt.

-          Valami baj van, Kakashi-sama? – kérdezte Aya.

Lassan hátrafordítottam a fejem, s így pont a szemébe nézte, de továbbra is mentünk tovább.

-          Hmm? Miért kérded?

-          Hát mert, öhm… nagyon lelassultál…

-          Jaj, bocsi. Csak kicsit elgondolkodtam… - mondtam mosolyogva.

-          Ejnye, Kakashi! Miért hagyod mindig, hogy a fiatalság tüze kialudjon benned? Nem ezt várná az ember a legnagyobb riválisától…

-          Igen, hát persze Gai… - s lemondóan sóhajtottam.

Hát igen, ő már sohase fog megváltozni. Ilyenkor viszont korát meghazudtolóan képes viselkedni olyan, mint egy hat éves kisgyerek. Az elszántsága előtt viszont le a kalappal. Hmm… remélem én is képes leszek így küzdeni ezért a lányért. Először viszont el kell vinni a kórházba, aztán jelentés a Hokagénál. Újra elmélyedtem a gondolataimban, ám ezúttal arra is figyeltem, hogy ne lassuljak le. Közepes tempóval egy fél óra múlva elértük a falut. A kapuban lévő őrök örömmel fogadták a visszatérésünket, és érdeklődve nézték a lányt. Kíváncsiságukat a másik csapat halála vette el.

De nem időztünk sokáig, mivel Gai eléggé sürgetett, ezért egyből indultunk a Hokage irodája felé. Ám ekkor eszembe jutott a karjaimban lévő lány. Ayaka, mikor rám nézett, egyből tudta, hogy mire gondolok.

-          Várjatok! – szólt ránk. – A lányt előbb kórházba kell vinni – ekkor hozzám fordult. – Kakashi-sama, majd én elviszem, te addig menj a többiekkel jelentést tenni – mondta kedvesen mosolyogva, s karjait felém nyújtotta, hogy átvegye a lányt. Oda is adtam neki, majd elbúcsúztunk, s a három főre csökkenő csapat élén haladva szaladtunk a Hokagéhez. Mikor az irodája ajtaja elé értünk illedelmesen kopogtunk, majd a jól ismert hang beinvitált minket. Az asztalnál egy idős, fáradt ember ült, de szemeiből hihetetlen erő sugárzott. Ebből is látszik, hogy nem véletlenül ő a Hokage. Ám ekkor egy másik alakot is megpillantottam, valakit, akivel nem szívesen találkoztam.

-          Hokage-sama, Danzou-sama – mondtuk, s hajoltunk meg.

-          Jelentést kérek, Kakashi.

-          Az erdőből kiérve egy templomot találtunk, ahol majdnem mindenkit megöltek a behatolók. A felderítő csapat tagjainak holttestét is megtaláltuk. A temlom belsejében egy kislány volt, akit hazahoztunk. Őt jelenleg Ayaka ápolja a kórházban. Ő is több helyen megsérült, de állapota nem kritikus. Ayaka szerint valamilyen öngyógyító képességet is birtokol, ezzel magyarázva azt a tényt, hogy ő miért nem halt meg. A medin-nin állítása szerint egy-két napon belül felépül.

-          Hmm… - az öreg kezeit maga előtt összefonva. Könyökével az asztalon támaszkodva nézett ránk. Mély hallgatásba burkolózott, látszott rajta, hogy nagyon gondolkozik az említetteken. – Mit tudtatok meg a halott szerzetesekről?

-          Nem túl sokat, sajnos. A könyvtárukat is átkutattuk Itachival, de ebből is csak annyit, hogy valószínűleg értettek a ninja technikákhoz és eléggé jól informáltak e téren. Ezek alapján arra a feltételezésre jutottam, hogy a behatolók nagyon erősek lehettek.

-          Nem tudjátok, hogy mégis mit akartak a szerzetesektől?

-          Sajnos nem…

-          Akit elhoztatok, mennyi idős?

-          Kb. nyolc éves.

-          Értem. Volt rajta kívül más gyerek is?

-          Nem – ajjaj, az  öreg eléggé rafinált, így veszélybe sodorja a küldetésem.

-          Hmm… és ha felébred, akkor mégis mi legyen vele? Azok alapján, amit meséltél, lehet, hogy egy erős és tehetséges ninja válna belőle.

-          Hokage-sama – kaptam gyorsan az alkalmon -, ha lehetne, akkor kérem, bízza csak rám nyugodtan. Majd én gondját viselem és erős ninját faragok belőle – próbáltam menteni a menthetőt. Nem akartam, hogy a végén még esetleg Danzoura bízza. El se tudnám képzelni, hogy az a szadista alak milyen eszközökkel tanítaná szegény kislányt.

-          Nocsak-nocsak. A másoló ninja mégis mihez akar kezdeni egy kislánnyal? Mi ez a hirtelen változás? Eddig nem úgy ismertelek, mint aki minden áron apa szeretne lenni. Ráadásul eddig, ha jól tudom minden genint megbuktattál, akiknek az akadémia elvégzése után téged jelöltek ki senseieként – jegyezte meg gúnyosan Danzou.

-          Mindennek eljön az ideje, sensei – hát igen, akármilyen furcsán hangzik is, ő is a mesterem volt, mikor anbu harcos lettem. – Annak is, hogy új utakra lépve felnőjünk és túl lépjünk a múltbeli hibáinkon. Ehhez viszont az kell, hogy valaki mellettünk legyen és, így a jelenlétével is képes lesz betölteni az űrt az ember szívében. A lány egyedül van, akár csak én. Mind a ketten elvesztettük a hozzánk közel állókat. Rokon lelkek vagyunk. A geninekre visszatérve pedig, még nem voltak eléggé felkészültek. Bár volt aki tehetséges volt, de önmagában senki se elég erős. Csak azokat engedem át, akik képesek kiállni egymásért és csapatként dolgozni.

Ezzel lezártnak tekintettem a témát. Ismét mély hallgatás és gondolatokba temetkezés. Eléggé idegesítet ez a nagy csend. Biztos vagyok benne, hogy teljesen átlátott rajtam. Itachi is elég feszült itt mellettem, rólam meg akkor ne is beszéljünk: éreztem, ahogy izzadságcseppek gyöngyöznek a homlokomon és egy csepp le is folyt.

-          Ha felébred, akkor azonnal szóljatok. Elmegyek meglátogatni és beszélni is akarok vele. Addig nem döntök, amíg nem látom személyesen is – mondta az öreg vezető. – Emellett, a lánynak is meg kell adni a szabad döntés jogát.

-          Wakatta – mondtam.

-          Rendben van, de mind a négyötöktől kérnék egy írásbeli jelentést is. Elmehettek.

-          Hai – mondtuk mindhárman, majd egy meghajlás kíséretében távoztunk.

Néma csöndben mentünk végig a folyosókon, majd ahogy kiértünk a szabadba, Itachi otthoni teendőire hivatkozva egy pukkanás kíséretében eltűnt. Én is éppen elindultam volna a lakásomhoz, de Gai megragadta a karomat. Kérdőn néztem rá, míg ő komor tekintettel ezt mondta:

-          Kakashi, beszélnünk kell.

-          O-oké. Beüljünk valahova?

-          Rendben van, de egy ne túl túlzsúfolt helyre. Bizalmas dologról lenne szó.

-          Jó. Akkor menjünk a közeli kávézóba, az ilyenkor mindig üres.

Bólintott és már indultunk is. Útközben nem esett szó köztünk. Mikor megérkeztünk, felajánlottam, hogy meghívom reggelizni is. Rendeltünk két-két rizsgombócot. Szerencsénkre a kávézó teljesen üres volt, így a rendelést is hamar kihozták. A pulttól legtávolabb eső helyre, egy eldugott kis részre ültünk le. Evés alatt se beszéltünk, majd utána ittunk még egy-egy kávét. Ekkor Gai nagy levegőt vett és belefogott:

-          Kakashi, én sem vagyok ám ostoba. Mióta elájultunk ott a templomban, nagyon furcsán viselkedsz. Most meg ez az örökbefogadás is… Mégis mi folyik itt?

Huh… hát ez nagyszerű. Már Gai is észrevette. Egyre problémásabb ez az egész. Most mégis mit mondjak? Nem mondhatom el az igazat, viszont túl átlátszó dolgot sem szabad kitalálnom. Sokáig hallgattam, míg ő komoly arccal nézte minden egyes rezdülésem. Nem is kellett sokáig várnom, az isteni szikra csak belobbant elmémben.

-          Te mire emlékszel, miután elájultunk? – kérdeztem.

-          Mikor elájultam, láttam magam előtt az eddigi életemet, majd nagy sötétség, és végül felébredtem.

-          Pontosan, én is ezt láttam. Miközben az eddigi életem leforgott előttem, rájöttem, hogy egész életem során mennyire egyedül voltam és hogy nincs senki az életemben. Ha ez így megy tovább, akkor az életem teljesen üres marad. Miután felébredtem megláttam ezt a kislányt és tudtam, ha felébred mennyire egyedül lesz, és a sebei alapján mi mindenen mehetett keresztül. Ezt pedig egyedül senki sem lenne képes feldolgozni, pláne meg az ő korában. Rokon lelkek vagyunk. Hát pont ezért. Ha örökbe fogadnám, akkor mind a ketten jól járnánk.

Ezzel befejeztem az előadásomat és megnyugodtam, elvégre amit elmondtam az igaz volt. A többit pedig nem kérdezte. Ránéztem és láttam, hogy nagyon gondolkozik valamin. Majd hirtelen felállt, egyik lábával megtámaszkodott az asztal szélén, jobb kezével rám mutatott és így kiáltott:

-          Áhá! Átlátok rajtad!Szeretnél nálam jobb színben feltűnni, és ezt azzal akarod elérni, hogy örökbe fogadsz egy elárvult kislányt! Mi mást is várhatna az ember a legnagyobb riválisától?! Na, de nem fogsz ilyen könnyen legyőzni engem, Kakashi! Én is indulok az apa posztért és le foglak győzni! Én fogom felnevelni a lányt és egy csodálatos ninját faragok belőle! Veszíteni fogsz Kakashi! Háháhá!

Én csak értetlenül néztem rá.

-          Ez most hadüzenet volt. Nem mondasz rá semmit? – kérdezte. – Látom a döbbenettől, meg se tudsz szólalni! Nem hitted volna, hogy átlátok a piszkos kis szándékodon ugye? Hát jó, akkor győzzön a jobbik! – azzal kiviharzott a kávézóból.

Én még mindig magam elé bámultam. Na jó, lehet, hogy túlbecsültem az agyi szintjét. Ez egyre hülyébb lesz, de most komolyan. Azzal viszont, hogy most már ő is örökbe akarja fogadni a lányt, csak megnehezíti a dolgomat. Aj… ez az ügy egyre bonyolultabb. Majd hirtelen kivágódott a kávézó ajtaja és Ayaka zihálva nézett körül a helységben. Mikor tekintetünk találkozott, felcsillant a szeme.

-          Kakashi-sama, jöjjön gyorsan. A lány felébredt.

-          Máris.

Gyorsan fizettem és távoztunk is.

-          Mikor tért magához?

-          Nem túl rég. Mikor bevittem a kórházba, megmosdattam, bekötöttem a sebeit. Ez után kimentem a mosdóba és mire visszatértem, már magánál volt és Itachival beszélgetett.

-          Itachival?

-          Igen.

-          Mégis mikor ment oda?

-          Miután jelentést tettetek egyből oda jött a kórházba. Elmondott mindent. Hallottam az örökbe fogadási ötletedről is, meg hogy miért szeretnéd. Remélem sikerülni fog. Amúgy Danzouról is mesélt. Remélem nem az a rohadék kapja meg a lány feletti gyámságot. Amúgy pedig, ha sikerrel jársz, ígérem mindenben segíteni foglak titeket – tette hozzá mosolyogva.

Jól estek a szavai és hálásan mosolyogva megköszöntem. Mire ezt megbeszéltük, már oda is értünk. Gyorsan megkerestük a szobát. A 13-as szoba volt az övé. Illedelmesen kopogtunk és beléptünk.

Oldal: IV. A Hokage döntése 1. Ellenfelek a láthatáron
Risa-chan - © 2008 - 2024 - risachan.hupont.hu

Ingyen honlap és ingyen honlap között óriási különbségek vannak, íme a második: ingyen honlap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat