Mikor megérkeztünk, nii-san már elénk jött.

-          Hugi, hát te meg hol voltál?

-          Én… én csak…

-          A nagypapa itt van, és égen-földön kerestetett már.

-          Jaj, ne…

-          Nagyon nagy bajban vagy.

-          Te jó ég, most mit csináljak?

-          Mondjuk, elmondhatnád, hogy hol is jártál – szólalt meg egy dühös hang a hátam mögül. – Tudtommal megtiltottam neked, hogy ki tedd innen a lábad! - Én félve fordultam meg, s egy szikrázó tekintettel találtam szembe magam. – Shiba hadnagy, ön a felelős érte? – Láttam, hogy Kaien már készült volna a védelmébe venni, de én gyorsan közbevágtam.

-          Nem ő a felelős érte! Én szöktem el, egyedül!

-          Értem. Akkor bocsásson meg hadnagy, és most kérem, távozzon.

-          Hai. További szép napot. Viszlát, Hercegnőm – Azzal mindenki szeme láttára homlokon csókolt, majd távozott.

-          Te pedig Sakura, indulás az irodámba. Byakuya, te menjél tanulni.

-          Hai.

-          Hai.

Azzal mindketten elindultunk a számunkra kijelölt helyre. Még utoljára találkozott a tekintetünk, s láttam aggódó tekintetét. Eltátogott egy: Szorítok!-ot, én pedig egy: Nem lesz semmi baj!-t. De mikor beléptem az irodába, már egyáltalán nem így éreztem. Rettegtem a kapitány haragjától. Leültem az asztalával szemben és vártam. Mikor bejött, felálltam, illedelmesen meghajoltam, s csak akkor ültem le újból, mikor hellyel kínált.

-          Mégis mire volt ez jó?

-          Semmire…

-          Te vagy az egyetlen lány a klánunkban. Talán, ha ezer évvel ezelőtt születhetett egy lány. Mindig fiú volt az utód, aki a klánunk vezetését megkapta.

-          Most is az.

-          Ne vágj közbe!

-          Hai. Gomenasai.

-          Igen most is egy férfi fogja átvenni a család irányítását, de ezúttal ott leszel neki te is. Nem csak a nemesi címmel járó terheket kell majd a vállára vennie, hanem egy minden lében kanál, borzalmas viselkedésű, engedetlen húgocskának is a gondját kell majd viselnie.  – Érdeklődve hallgattam. Most, hogy így mondja… ilyen szemszögből még sose láttam a dolgokat. – Ha én meghalok, te leszel az utolsó élő rokona, ő pedig a család feje lesz. Egy ilyen terhet nehéz egyedül viselnie, ezért azt akarom, hogy végre felnőj, és bármikor is legyen rád szüksége, te mindig segítsd őt legjobb tudásod szerint. Érted?

-          Szóval, azt kéred tőlem, hogy én egy dróton rángatott bábu legyek, akit mindig csak akkor használnak, amikor szükségük van rá, de mikor nem kell, akkor legyen láthatatlan?! – kérdeztem felháborodva.

-          Ne beszélj velem ilyen hangnemben, kisasszony!

-          Gomen – löktem oda lustán.

-          Ebből elég – csapott hirtelen az asztalra, amitől megrezzentem. – Azt fogod tenni, amit én mondok! Kötelességed engedelmeskedni!

-          Nem! Elegem van abból, hogy mindig úgy keljen élnem, amit mások megszabnak! Olyan akarok lenni, mint a többi hozzám hasonló gyerek! Játszani akarok másokkal, ismerkedni, beszélni! Nem a birtok falai között leélni az életem! – kiabáltam. De ez nagy hiba volt. A taicho egy pillanat alatt előttem termett és akkora pofon lekevert, hogy végigcsúsztam az irodán egészen a falig, ahol egy jó nagyot koppant a fejem. Éreztem, ahogy a fémes íz keveredik a számban, az arcom égett, s a fejem is fájt.

-          Elegem van, az ostoba és felelőtlen viselkedésedből! Lassan ideje lenne már, hogy végre egy igazi nemeshez méltóan viselkedj! Egy nemes nem élhet úgy, mint mások, Sakura. Ideje lenne már, hogy megértsd végre. Ezért elhatároztam, hogy amint betöltöd a negyvenet, feleségül fogsz menni egy nemeshez.

 

-          Kényszerházasság? – kérdeztem ledermedten.

-          Vedd, aminek akarod. De én inkább úgy mondanám, hogy kapsz egy társat, aki remélhetőleg egy nemesi nőt farag belőled. Most pedig indíts a szobádba. A vacsoránál találkozunk. – Ledermedten hallgattam még mindig a földön fekve. Majd két lábat láttam meg az arcom előtt. – Ne akard, hogy én dobjalak ki! – szólt fenyegetően.

Nekem se kellett több. Felpattantam, s mindenféle illemszabály betartása nélkül rohantam sírva a szobámba. Ott rávetettem magam az ágyra, és csak sírtam és sírtam. Hamarosan halk kopogtatást hallottam, de nem szóltam ki. Könyörgöm, bárki is az, menjen el. Nem akarok senkivel se ilyen állapotban találkozni. Ám az illető újból kopogott majd eltolta az ajtómat és belépett a szobámba. Behúzta, majd odalépett az ágyamhoz. Kedvesen simogatni kezdte a hátamat.

-          Onii-san, kérlek, most menj el. Nem akarom, hogy bárki is így lásson.

-          Ugyan már, nee-chan. Na, fordulj ide. Hadd lássam azokat a szép szemeidet – Lágyam megfogta az arcom, s maga felé fordított. Nem volt se kedvem, se energiám ellenkezni, így hagytam, hogy szembefordítson magával. Felrepedt számat és piros arcomat látva ledermedt, majd magához húzott és szorosan átölelt. – Nincs semmi baj, hugi. Hamarosan én leszek a klán vezetője, akkor pedig már majd minden sokkal jobb lesz. Ne félj. Én vigyázni fogok rád, nem engedem, hogy bármi bajod essen. Ha rajtam múlik, esküszöm, hogy nem engedem, hogy bárkihez is akaratod nélkül hozzáadjanak.

-          Ho… Honnan tudsz te erről?

-          Olyan nagy hanggal voltatok, hogy az a csoda, ha nem hallotta volna valaki.

-          Akkor arról is hallottál, hogy én… meg te…

-          Ne aggódj. Nem várom el tőled, hogy a bábúm légy. Azt csinálsz, amit akarsz.

-          Tényleg?

-          Hát persze, butus. Olyannak ismersz te engem, aki hazudna neked?

-          Nem… de nii-san.

-          Mondjad…

-          Ugye tudod, ha kell, én bármikor segítek neked, és az én vállamon mindig kisírhatod magad – Ezen jót nevetett, én pedig értetlenül néztem rá.

-          Na de, Sakura! Elfelejtetted, hogy egy nemes nem mutathatja ki az érzelmeit? Hohó! És te most pont azt teszed! Na indulás a sarokba! Egy-kettő!

-          Jaj onii-san. Te olyan izé vagy! – Azzal belebokszoltam a vállába.

-          Hé! Hogy merészelsz kezet emelni a klán következő vezetőjére? Ez bosszúért kiállt!

Azzal ledöntött az ágyra és jól megcsikizett. Alig bírtam abbahagyni a nevetést. Mikor végzett „kínzásommal”, hozzávágtam a párnámat és lebirkóztam. Szerettem őt, nagyon. Többet jelentett a világon számomra mindenkinél… még Kaiennél is. Egy kiadós harc után egymás mellett feküdtünk az ágyon és néztük a plafont. Majd hamarosan hallottuk a vacsora hívó szavát és mentünk. Illedelmesen köszöntöttük a kapitányt, majd mi is leültünk. Csendben ettünk, egy szó sem esett köztünk. Az evés végeztével a nagypapa után távoztunk és mindketten elmentünk fürdeni. Szerencsére a szobáinkhoz külön fürdőszoba is volt. Mikor végeztem, felültem a tetőre, és onnan néztem a csillagokat. Hamarosan megjött nii-san is egy pléddel. Már ismer engem… túlságosan is. Tudja, hogy én ilyen apróságokról mindig megfeledkezek. Együtt alábújtunk a takarónak és onnan néztük az éj csodáit.

-          Olyan gyönyörűek a csillagok – szólaltam meg.

-          Hm… igazad van… De te sokkal szebb vagy náluk, hugi – mondta vörösödő arccal.

Én is elpirultam majd addig fészkelődtem, míg felvettük a szokásos pózt: én a két lába közt, háttal neki, hátamat a mellkasához döntöm, míg ő két kezével szorosan átölel, én pedig az ő ölelő karjain nyugtatom a kezeimet. Mindig így néztük a csillagokat… és általában én így is szoktam elaludni. Fogalmam sincs, hogy a bátyó meddig szokta nézni az eget, de végül mindig ő rak be az ágyamba és takar be.

Byakuya eltűnődve nézte a csillagokat és a mai napon gondolkozott. Nem szerette, hogy Kaien olyan sok időt tölt együtt Sakurával. Úgy érezte, hogy el akarja venni tőle, ráadásul most meg ez a kényszerházasság… na nem! Ő aztán nem fogja hagyni, hogy egy idióta, sznob, felfuvalkodott nemesi hólyag elvegye tőle az imádott hugicáját! Inkább bezáratná egy toronyba, hogy senki se bánthassa. Ő még olyan fiatal, ráadásul a végtelenségig naiv. Könnyen becsapható és irányítható. Bár az is igaz, hogy harcias is tud lenni, de ha egy erősebb fickó ellen kéne megvédenie magát, biztosan alul maradna. Meg kell őt védenie, bármi áron. Ha a család feje lesz, biztosan nem fogja semmilyen kényszerházasságba kényszeríteni. Ha rajta múlna, sose menne férjhez, de ő maga se venne soha senkit se feleségül. Neki elég, ha a Sakura a közelében van. Olyan megmagyarázhatatlan aura lengi körül a lányt… már a puszta látványa is felmelegíti a szívét. Csak akkor igazán boldog, ha vele lehet, mert ő annyira kis ártatlan, őt még nem rontotta meg a nemesi élet. Tiszta szívű, kedves és csak egy szavába kerülne, máris ott teremne mellette, csapot-papot otthagyva. Lehet, hogy most önző leszek, de akkor sem fogom hagyni, hogy elvegyenek tőlem, hugi. Mi nemesek vagyunk, akiket előszeretettel próbálnak kihasználni, de ne félj, megvédelek tőlük. Védelmezni foglak, te pedig itt leszel nekem… másra nincs is szükségem. Egymáson kívül nincs másra szükségünk.

Finoman bevitte Sakurát a szobába és betakarta, majd lement a kapitány irodájába. Bekopogott és várt.

-          Szabad – hallotta nagyapja mély, rekedtes hangját. Mikor belépett látta a meglepettséget rokona arcán, de nem foglalkozott vele. Leült a kijelölt helyre és belekezdett mondandójába.

-          Kuchiki taicho, kérem, hallgasson meg. Véletlenül meghallottam, hogy ma mit mondott a húgomnak.

-          És?

-          És kérném, hogy ne adja őt férjhez.

-          Mégis miért?

-          Mert… mert nekem szükségem van rá és neki is rám. Mi ketten jól elleszünk, én vigyázni fogok rá, ő pedig biztos vagyok benne, hogy segíteni fog, amiben csak kérem.

-          Hm… Ennyire szeretnéd őt? – kérdezte elgondolkozva az öreg.

-          Igen.

-          Hm… Tudod, fiam, legszívesebben hozzád adnám feleségül, ha nem lennétek rokonok – Byakuya álla kis híján leesett a kijelentéstől. – Te vagy az egyetlen, akinek szót fogad, és ő az egyetlen, akivel képes vagy megosztani az érzéseidet. Elítélem, amikor mások nagy nyugodtan beszélnek egymásnak a gondjaikról, bajaikról, de az is igaz, hogy ezt nem fojthatja magába az ember. Örülök, hogy kettőtök közt ilyen szoros kapcsolat alakult ki.

-          Tehát akkor… - kezdte reménykedve a fiú.

-          Tehát akkor megfontolom a kérésedet. Most pedig menj aludni. Jó éjt.

-          Köszönöm. Jó éjt, kapitány.

Azzal Byakuya kissé csalódott arccal hagyta el az irodát. Visszament a szobájába és a plafont kezdte el bámulni. Reménykedett benne, hogy a nagyapja elgondolkozik az ajánlaton, és nem adja csak úgy oda egy jött-ment gazdag nemesnek a húgát.

Előzetes:

-          Múlt héten beszélgettem a bátyáddal a házasságról és elgondolkoztató dolgokat mondott, de…

 

-          De?

 

-          De a viselkedésed továbbra is felháborító, ezért meg is találtam a számodra alkalmas férjjelöltet, akinek remélhetőleg majd szót fogadsz.

 

-          Mégis ki az?

 

-          Az egyelőre az én dolgom. Holnap átjön ebédre, úgyhogy öltözz fel szépen a bátyáddal együtt.

Oldal: Fejezet 3
Risa-chan - © 2008 - 2024 - risachan.hupont.hu

Ingyen honlap és ingyen honlap között óriási különbségek vannak, íme a második: ingyen honlap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat