Másnap reggel kipihenten ébredtem, ráadásul elsőnek. Már nagyon lázban voltam. Gyors fürdés, öltözködés és reggeli készítés. Mire apa felébredt már mindennel kész voltam és össze is pakoltam. A reggelimet gyorsan belapátoltam és izgatottan vártam, hogy végre valahára Kakashi is befejezze. De ő csak komótosan evett szokás szerint. Emlékszem mikor legelőször ettünk együtt olyan gyorsan megevett mindent, hogy nem is láthattam az arcát. Azóta már persze nem figyel oda az ilyenekre. Elmesélte, hogy kiskora óta a családtagjain kívül még senki se látta az arcát. De mivel már én is családtag vagyok, így megmutatta. Nem hittem volna, hogy ilyen helyes. De persze mindent titokban kellett tartani, ezért nem fejthetem ki bővebben. Örültem, hogy bízik bennem. Miután nagy sokára ő is végzett elmosogattam, megmostam a fogam, és már izgatottan toporogtam az ajtóban, hogy ő is végre ideérjen. Eléggé kómás volt, meg kell hagyni. Lehet, hogy megint hajnalokig olvasta azt a hülye könyvét? Elvégre, tegnap csak az ebéd utáni pihi alatt vette elő. Valószínűleg tapintatosságból nem vette elő, míg gyakoroltam. Mikor elértük a kis edzőhelyünket már szinte ugráltam. De örömömnek hamar vége szakadt, apu bejelentése végett.

-          Valamit meg kell beszélnünk. Valamit, aminek nem fogsz örülni.

-          És mi lenne az?

-          Nem ninjutsut, hanem taijutsut fogunk mától kezdve tanulni.

-          De… de miért?

-          Nem elég erős a fizikumod hozzá. Lehet, hogy egy erősebb jutsu kárt tenne benned.

-          Jó, oké. De ha ügyes leszek, akkor ugye utána ninjutsut fogunk tanulni?

-          Persze. Megígérem.

-          Király! Na, mi az első feladat?

-          Hm… azt hiszem 100 guggolás, fekvőtámasz és felülés megteszi bemelegítésnek. Most még csak erősítünk.

-          MI? Sz-sz-száz?

-          Pontosan. Úgyhogy hajrá, mert sose érünk a végére!

Azzal feltelepedett az egyik faágra elővette a könyvét és elkezdett halál nyugodtan olvasgatni. Eldöntöttem, hogy nem fogom hagyni, hogy csak úgy olvasgasson! Neki kezdtem a fekvőknek. Huh, kemény dió volt, de az elszántságom itt is felülmúlt mindent. Aztán jöttek a felülések, majd a guggolások. Fojt rólam a víz, mire végeztem. Ezután a kis edzőterünket kellet körbefutnom százszor, ismétlem, ezt is százszor. Anyám, hulla leszek, mire végzünk. Tíz perc pihi, majd az egész elölről. És megint és megint, ezeket csináltam egész délelőtt. Már majd leszakadt a karom, mire végeztünk. Ma Ayakáék éttermében kajáltunk. Imádom a dangót! Mindent felfaltam, amit elém raktak. Közben apa és Ayaka az edzésről beszélgettek. Majd hirtelen Gai rontott be és közölte apával és Ayakával, hogy közösen, nekik kettejüknek küldetésre kell menniük.

-          De mi lesz a taijutsu edzésemmel? Így sose leszek elég erős a ninjutsukhoz!

-          valaki taijutsu edzést mondott? Ne is keresgélj tovább, aranyom! Én sokkal megfelelőbb vagyok a számodra! Gyere, menjünk is! Kakashi, majd én vigyázok rá. Lehet, hogy tovább tart ez a küldetés! Addig magamhoz veszem!

-          Rendben, köszönöm, Gai. Vigyázz rá. Te pedig hercegnőm, légy jó kislány és mindig tedd azt, amit Gai mond. Okés?

-          Persze. Szia apu – azzal megöleltük egymást és adtunk egymásnak egy-egy puszit, majd Ayakától is hasonló képpen búcsúztam.

-          Na, elég az érzelgőskötésből! Indulás edzeni!

-          És mi lesz az ebéd utáni pihivel?

-          Pihend ki magad, míg odaérünk! A fiatalság ereje velünk van! Indulás!

-          Jaj nekem. Biztos jó ötlet ez? – siránkoztam halkan, úgy, hogy ne hallja.

Gyors tempóban értünk ki egy másik tisztásig. Elmeséltem, hogy eddig mit kellett tennem, elgondolkozott, majd kirendelte, hogy most menjek oda a fához és csináljak meg száz rúgást egyik, majd másik lábbal. Utána száz ütés jön egyik, majd másik kézzel. Addig ő elmegy egy-két eszközért. Persze előtte bemutatta, hogy kell ezeket csinálni. Próbáltam minden erőmet bele adni. Mire visszaért pont végeztem. Még szerencse, hogy a lábam és a kezem is be volt kötve, de még így is látszott, hogy vérzik. Pihi nélkül kellett százat ugráló köteleznem. Bal, jobb, majd mindkét lábbal, előre, végül hátra. Így összesen hatszázat. Kész voltam, de teljesen. Ezután elölről az egész, egészen napnyugtáig. A kezem és a lábam már nagyon fájt, de egy mukkot sem szóltam, még csak jelét sem adtam. Kakasi lakásán aludtunk, a megbeszéltek szerint. A konyhapulton egy levél várt, hogy egy hét múlva jön csak haza, addig aludjunk itt. Én a saját kuckómban, míg Gai a nappaliban lévő kanapén.

-          Jó reggelt hétalvó! Meddig akarsz még aludni? Hasadra süt a nap! A fiatalság ereje nem apadhat el! – Kiáltozta, nekem hajnali négykor!

Még odakint is full sötét volt. Nagy nehezen felkeltem és mivel a vacsorát én készítettem, ezért ragaszkodott hozzá, hogy ő készítsen reggelit. Miután nagy nehezen legyűrtem azt a reggelinek titulált valamit, rendbe szedtem magam. Eszembe jutott, hogy tegnap este milyen kínkeservesen tudtam csak leszedni a kötéseket. Mára már viszont egy seb sem volt se a kezemen, se a lábamon! Alig hittem a szememnek! Megrökönyödve néztem, de még csak a nyomukat se láttam, és ami még furcsább, fáradtságot se éreztem. Pedig ilyenkor izomlázamnak kéne lennie. De teljesen kipihent voltam. Még jó, hogy apa tíz garnitúra edzőruhát vett, mert szükség is volt rá.

Újra a tisztáson voltunk hatkor. A délelőttöm úgy telt, ahogy a tegnapi, leszámítva, hogy már ezret kellett csinálnom mindenből. Emellett egy-egy tíz kilós súlyt rakott mindkét lábamra és a kezemre. Aztán ettünk egy marhahúsos rament és a tegnap délután is megismétlődött. Így súllyal nehezebb volt, de nem annyira, mint vártam. Este még csúnyábbak voltak a sebeim, de reggelre elmúltak. Harmadnap, már hipp-hopp megcsináltam a rám kiszabott feladatokat, így a délutáni gyakorlatok első felét még ebéd előtt megcsináltam, így délután hamarabb végeztünk, ennek örömére már a harcot is gyakoroltuk. Kíméletlenül a földbe döngöl minden egyes alkalommal. Ráadásul az újdonsült súlyaim, amik már húsz kilósak voltak eléggé megnehezítették a dolgomat. Negyedik nap ötven kilós súlyokkal kellett dolgoznom, de ezekkel is boldogultam, hamar végeztem, ennek örömére este újabb harc. Ez a fickó szerintem csak kínozni akar. De a furcsaságaim nem hagytak nyugodni. Este tiszta vér vagyok, meg piszok fáradt, de már hajnali négyre minden újra a régi. Kezdek megijedni magamtól, de szóvá sosem tettem. Majd apával megbeszélem. Ötödik nap hetven kilósokkal, hatodik nap százzal, és ezt kapjátok ki, hetedik nap százhúsz kilósokkal. Ráadásul, a harmadik nap után már mindig viselnem kellett. Emellett ahelyett, hogy mindig később és később végeztem volna, egyre korábban lettem kész az erősítésekkel. Eléggé meg voltam ijedve.

Kaptunk egy üzenetet, hogy holnap este jön haza apa. Ennek úgy megörültem, hogy csak, na! De ez viszont azt jelentette, hogy még egy napot ezzel a kínzómesterrel kellett töltenem. Eléggé furcsa edzés volt. A legmeglepőbb az, hogy élveztem is! A súlyokat levehettem, egy kicsit bemelegítettünk és egész nap harcoltunk. A sebességem az övével vetekedett és a harci tudásom is nagyon sokat fejlődött. És ekkor újabb furcsaság történt. Elvétettel a célt és nem őt, hanem az egyik fát találta el a rúgásom, ami tövestől ki is szakadt. Egyszer pedig mikor fölülről akartam támadni, időben elugrott így a földbe csapódott az öklöm, aminek az lett a következménye, hogy egy kisebb földrengést idéztem elő és ütésem nyomán egy kisebb kráter keletkezett. Na ekkor már kiakadtam: mégis mi a fene vagyok én? Gai megnyugtatott, hogy ez az edzés következménye, bár nem gondolta volna, hogy ilyen rövid idő alatt ilyen messzire jutok.

Este hullafáradtan estem haza, de mikor beléptem az ajtón és megéreztem a finom vacsora és egy számomra már olyan jól ismert férfi illatát minden fáradtságom elszállt. Nagy örömömben fogtam magam és a nyakába ugrottam. Szegénykét majdnem megfojtottam. De örömmel viszonozta eme gesztusomat. Egy jót vacsoráztunk és közbe elmeséltem miféle edzésen mentem keresztül. A furcsaságomat csak a végén mesélte el. De ő megnyugtatott, hogy bizonyára ez is hozzátartozik a kekkei genkai-omhoz. Másnap reggel már újra együtt edzettünk, ám most fegyverekkel. Shurikenekkel, kunaijokkal és dobótűkkel kellet egy céltáblára dobnom. Addig gyakoroltunk, míg nem ment tökéletesen. Majd futásból kellett dobnom, mozgás és ugrás közben is. Egy délelőtt alatt meg is voltunk vele. Ebéd, majd délután már a gyakorlatba is át kellett ültetnem újonnan szerzett tudásomat. Ez ment három napon keresztül. Majd egy újabb érdekes fordulatot vett az edzés. Már elfogyott az összes fegyverem, de apa még mindig támadott. Furcsa bizsergést éreztem magamban, és kézjeleket láttam a fejemben. A testem magától cselekedett: ráharaptam az ujjamra, amiből vér sercent ki, formáltam a pecséteket, kezemet e földre tettem, végül így szóltam:

-          Megidézlek, Rubint-szem!

Ekkor egy kard jelent meg, melynek markolata a kezemben volt. Kihúztam és megcsodáltam fegyverem: szép fényes, éles ezüst pengéje, fekete markolata, egy piros szalagja, és ami a legkülönlegesebb volt, az a piros kő a markolata alatt, a pengén. Apa is csak ámult és bámult. De nem hagytam túl sok időt gondolkodni, támadásba lendültem. A penge, tökéletesen illett a kezembe, de ekkor egy furcsa hang szólalt meg a fejemben:

-          Balról, balról! Arról gyengébb a védelme!

 

-          Ki-ki vagy te?

 

-          Én vagyok Rubint-szem, a kard. Segítségre volt szükséged, így tudtál megidézni. Mostantól én leszek a legfőbb fegyvered és társad. Ha képesek leszünk teljesen összhangban dolgozni, akkor képes leszel használni a teljes erőmet. De várjunk csak… Mi az hogy jég típusú vagy?

 

-          Mi-miért? Mi ezzel a baj?

 

-          Kicsi szívem, ha nem vetted volna észre, én tűz típusú vagyok! Anyám borogass. Ez totál gáz. Így nehezebb lesz együtt dolgozni, mint hittem. Ó, mami! Na mindegy, hagyjuk abba Kakashi támadását. Ez így nem fog menni, még az erődet se vagy képes irányítani. Először tanuld meg a vizet és a szelet irányítani, majd utána a tüzet. Addig, amíg nem tudod a tüzet irányítani, egy egyszerű kardnál többet nem érek én se.

 

-          Hogy-hogy?

 

-          Drágám, a csatáidat nem az én erőmből kell megnyerned. Együtt kell, tökéletes összhangban. Ehhez viszont tanuld meg irányítani a tüzet. Na addig én léptem, bye bye! Puszika meg minden – azzal egy füstfelhő kíséretében eltűnt.

 

Mégis milyen kard ez, hogy csak úgy itt hagy? Ez sértés a köbön. Apunak elmeséltem a történteket, ő pedig csak bólogatott és hümmögött. De a kardnak hála holnaptól elkezdődhet végre a szél és a víz elem irányításának a megtanulása.

A széllel kezdtünk. Kaptunk egy kis segítséget Asuma-santól. Ő vezette az edzést. Először egy falevelet kellett kettévágnom a chakrámmal. Ez egy fél óra alatt meg is volt. Ezután a folyót kellett kettészelnem. A délelőtt folyamán ezzel is megvoltam. Utána meg kellett tanulnom a fegyverembe irányítani a szél chakrámat és úgy dobálózni vele a céltáblára. A délután felénél már képes voltam egy fán keresztül hajítani. Másnap délelőtt már a sziklán is, délután pedig harcoltunk, egymás ellen. Meglepően gyorsan haladtam, és amiért ilyen ügyes voltam, ajándékba Asuma-san készíttetett nekem is két olyan pengét, mint az övé.

A következő napon a víz elemet kellett meg tanulnom irányítani. Na ez már sokkal nehezebb volt. A vizes földre le kellett raknom a kezem, chakrát kellett bele koncentrálnom és a vizet ki kellett nyernem a földből. Azaz a víznek a talajra fel kellett jönnie. Két napomba telt, de megcsináltam. A második fokozatban a folyó közepének a tetejére kellett állnom, és addig koncentrálnom, míg a víz el nem kezd örvényleni körülöttem, egészen a fejem föléig. Két nap alatt ezzel is megvoltam. A többiben apa viszont már nem tudott segíteni. Egyedül kell rájönnöm, hogyan hozhatok létre jég típusú jutsut. Saját kézjel kombinációkat kell megalkotnom.

Apának sajna megint el kellett menni küldetésre, de ezúttal Ayakával, Gaijal és Asumával. Így nem tudtak kire bízni. A segítség a legváratlanabb személy képében jelent meg. Itachi felajánlotta, hogy vigyáz rám. Sajnos Kakashiék küldetése határozatlan ideig fog tartani, de ő garantálta, hogy végig velem lesz. Ez azzal járt, hogy akár csak Gai, neki is oda kellett költöznie hozzánk. A szüleitől kapott engedélyt, így odaköltözhetett. Apuék másnap hajnalba indultak, Itachi pedig akkor jött. Készítettem reggelit, megettük, elkészültem és indultunk edzeni. Ő a tűz típusú volt. Ennek az elemnek az irányításához a tenyerembe kellett fognom egy falevelet és addig koncentrálni, amíg a chakrámmal meg nem tudom gyújtani. Ez már három napomba telt, de végül sikerült. Utána már egy fát kellett felgyújtanom, a puszta chakrámmal. Röpke négy nap alatt ezzel is megvoltam.  Így egy hét alatt a tűz stílust is letudtam. Már csak egy bibi volt a dologban, három elemnek is megtanultam az irányítását, de még egy komoly ninjutsut sem ismertem. Itachi viszont ezen is segített. Először a tűzgolyó jutsut, majd a főnixvirágot és még párat.

Egy hónap alatt már végre komoly erőkre tettem szert. De meg is érte. Itachi kezdetben eléggé rideg volt, nem nagyon beszélgettünk még evések alatt se, edzés alatt meg csak utasításokat adott. De én ezt nem hagyhattam annyiban. Addig-addig faggattam, míg végül elkezdett magáról mesélni. Megtudtam, hogy van egy öccse, aki már látott engem.

-          Mégis mikor?

-          Egyszer, mikor Kakashi-sannal edzettél az erdőben, egyszer mikor Gaijal, aztán pedig Asuma-sannal.

-          Nii-san, ki ez a lány? – Kérdezte nagy szemeket meresztve egy fekete hajú és szemű, nyolc év körüli fiúcska.

 

-          Ő Hatake Risa, Hatake Kakashi lánya. Egy küldetésen találtuk, mindenki meghalt körülötte, csak ő élt túl egy hatalmas mészárlást. Persze, nem minden sérülés nélkül. Hazahoztuk, és Kakashi örökbe fogadta – válaszolta egy tizenhárom év körüli, hosszú, fekete színű, lófarokba kötött hajú fiú, szintén fekete szemekkel.

 

 Le se tagadhatták volna egymást, annyira hasonlítottak. A kisfiú, akit Sasukének hívtak, újra a lány felé fordult. Nem tudott betelne a vörös hajzuhataggal, a csillogó vörös szemekkel, és a kis törékeny alkattal. Itachi is elképedve nézte a lányt és közben a Démontól hallottakon és a feladatán gondolkozott. Igen, a legfontosabb végül rá fog maradni. Kakashi nem lenne rá képes. De nekem meg kell tennie. Ő úgysincs túl sokat a lány közelében, így nem fenyegeti olyan veszély, hogy esetleg megkedveli, és az érzelmei befolyásolják. Ez sose fog megtörténni. Lenézett öccsére. Hah, a kis butus. Máris beleesett. Az első szerelem. Milyen furcsa, minden lány bele van esve, erre neki pont egy Démon utódja kell. Vajon mi van ebben a lányban? Még a mindig hideg és ésszerű gondolkodású Hatake Kakashi is aggódva figyeli minden egyes mozdulatát a könyve fölül. Érdekes. „Meg kell tudnom, hogy mi van benne. Mitől olyan különleges.”

 

Míg ezeken gondolkozott észre sem ette, hogy már ő is milyen szemekkel nézi. Szíve megtelt nyugalommal és csak nézte, hogy próbál feljutni a fára.

 

Most pedig itt ül előtte, és amikor a rubint szemekbe néz, újra kellemes nyugalom és melegség önti el a szívét. Egy hete próbálja tagadni, de be kellett vallania végül magának: igenis megkedvelte. Olyan volt, mintha a kishúga lenne. Az edzéseik alatt ezután már jókat beszélgettek, az evés vagy két óráig tartott, annyit beszéltek. Itachi persze próbált hűvös maradni, de mihelyst belenézett a szemébe, már meg is feledkezett erről.

-          Anya, nii-san mikor jön végre haza? – kérdezte Sasuke.

 

-          Nem tudom, most inkább a tanulással törődj – válaszolta kedvesen az anyja.

 

-          Itachi épp egy lánynál van. Valami Hatake Risa, vagy hogy is hívják. Az egyik jounin lánya. Itachi felajánlotta, hogy vigyáz rá, míg Kakashi távol van. Nem tudni, hogy mikor jön haza. Azt se értem, hogy egyáltalán miért ajánlotta fel a segítségét. Tény, hogy egy hónap pihenőt kapott, a sok egymás után végzett küldetés miatt, de ezt az időt inkább arra kéne fordítania, hogy erősebb legyen. Nem pedig bébicsőszt játszania – morgolódott az apja.

 

Szegény Sasuke majdnem sokkot kapott a hírek hallatán. Először dühös volt a lányra, amiért elvette tőle a bátyját. Majd pedig egészen más érzések vették át a helyet a szívében. Féltékenység. Igen, féltékeny volt a bátyjára, amiért ő olyan sok időt tölt együtt Risával. Mindig jobb volt nála, mindenben. Sose fogja tudni utolérni, bármivel is próbálkozik. De ezt most nem hagyja annyiban. Első látásra beleszeretett a lányba. Tudta, hogy bárki mást megkaphatott volna, elvégre az összes lány bele volt esve az akadémián. De ők olyan átlagosak voltak. Ellenben Risával. Benne volt valami különleges, valami megmagyarázhatatlan. Pont ezért, nem fogja engedni, hogy a bátyja elvegye tőle. Holnap tanítás után megkeresi őket. Biztosan, azon az erdei tisztáson lesznek.

 

Két hete edzettünk már közösen és már teljesen olyanok voltunk, mint a testvérek. Olyan volt nekem, mintha a bátyám lett volna. Én pedig az ő buta kicsi húgocskája, akinek minden százszor és ezerszer el kell magyarázni. De végre igazán közel engedett magához. Megismertem azt az oldalát, amit rajtam kívül senki más nem láthatott.

Oldal: VII. Itachi és Sasuke 1. Szerelem és féltékenység
Risa-chan - © 2008 - 2024 - risachan.hupont.hu

Ingyen honlap és ingyen honlap között óriási különbségek vannak, íme a második: ingyen honlap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat